Tanácsok szorongás ellen

Úgy hallottam, belevágtál, hogy megtanítsd gyermeked aludni. Szívből gratulálok ehhez a döntéshez!

Ebből látszik egyrészt, hogy tisztában vagy vele, az alvás elengedhetetlen fontosságú a családod minden tagjának. Már elolvastál minden vonatkozó szakirodalmat, és egyetértesz a gyermekorvosok közösségével, akik szerint a jó alvás elengedhetetlen a gyermek fejlődéséhez és jólétéhez. 100%-ig biztos vagy benne, hogy gyermekednek szüksége van segítségre abban, hogy megtanuljon egyedül pihentetőeket aludni és eldöntötted, hogy te segíted őt hozzá ehhez.
A másik oldalról viszont szorongással is eltölt ez a gondolat. Hidd el, majdnem minden szülő átéli ugyanezt. Tudják, hogy van egy megoldásra szoruló probléma és eltökéltek abban, hogy megoldják, ugyanakkor hiába olvastak el mindent, a szorongás megmaradt.

Altatási tanácsadás

Nagy a különbség a más és a saját gyereked között, igaz?

Mert nagy a különbség az összes többi gyerek és a saját gyereked között, nem igaz? És amikor az embernek a saját gyermekéről van szó, akkor a világ összes kutatása, bizonyítéka sem tudja felülírni azt az aggódást, hogy esetleg valamit rosszul csinálunk. Főleg akkor, ha a gyermek nem alkalmazkodik azonnal az új módszerhez. Szóval, mi is történik ekkor? Beüt a természetes szülői ösztön? Tudat alatt ismeretében vagy a babát fenyegető veszélynek? Az anyatermészet azt akarja mondani, hogy ne tanítsd aludni a babádat?

Sajnálom, de nincs egyszerű válasz

A helyzet ugyanis komplikált. 

Először is, vegyünk figyelembe néhány dolgot. Valószínűleg már rájöttél, hogy az, ha a gyermek nem alszik, teljesen egyenértékű azzal, hogy te sem alszol. Mire ezt olvasod, nagy rá az esély, hogy kezded elérni a kimerültséged tűréshatárát, ez pedig az érzelmi stabilitásodra és boldogságodra is hatással lehet. Ennek biológiai oka is van, hiszen az alvás serkenti az agyunkban található amigdala működését, ami számos érzelmi reakciót szabályoz. 

Harvard 2007-es tanulmánya alapján az “…alváshiány okán az agy hibásan szabályozza az érzelmi reakciókat a negatív averzív ingerekre”.
Magyarra fordítva: minél fáradtabbak vagyunk, annál nagyobb eséllyel reagáljuk túl a dolgokat. Amikor például a baba sírni kezd, kevésbé gondolkodunk úgy, hogy “Vajon mire lehet szüksége?”, inkább az jut eszünkbe, hogy “Én vagyok a világ legrosszabb anyukája/apukája”. Ez már egy napi kialvatlanságtól is megtörténhet, képzeld el, milyen állapotba kerülhetnek a gondolataid több hónapnyi alvásmegvonás után! Lehet, hogy ahogy olvasod ezt, most is ezt tapasztalod. Ettől érzed magad kétségbeesetten, meggyötörten és szorongóan. 

De elég az alváshiányra vonatkozó témákból, kezdjünk bele abba, hogy miért is nehéz megtanítani a gyermeket aludni? Erre pedig nem más a válasz, mint: a sírás.

Baba fogja a szülő kezét
A szorongásod legfőbb oka: a sírás

Fog sírni a gyermek, miközben megtanítod neki az alvás képességét? Őszintén szeretnék erre válaszolni: nagyon valószínű, sőt inkább biztos. Igen, a gyermek fog sírni valamennyit amikor bevezeted az új szabályokat, az új rendszert. 

Vajon sírni fog a gyermek akkor is, amikor első nap megy óvodába és rájön, hogy anya és apa nem marad ott? Igen, ez is nagyon valószínű. Sírni fog a gyermek, amikor kikapcsolod a kedvenc meséjét, mert már eleget nézte a TV-t? Igen, ez is nagyon valószínű. Hát akkor, amikor rászólsz, hogy ne egye meg a homokot, pedig annyira élvezi? A válasz szintén igen. 

Amikor a gyermek nincs közvetlen veszélyben, vagy stresszes állapotban, akkor is összeszorul a szülő szíve, amikor sírni hallja gyermekét. 

Viszont, ha objektíven nézzük ezt a témát, akkor láthatjuk, hogy az igazi ok, ami miatt mi is feldúltnak, stresszesnek érezzük magunkat és görcsbe rándul a gyomrunk, ha sír a gyerekünk, az nem a gyermek igényének sürgőssége miatt történik.

Tudományos háttér - Ezért zavar a sírás

Dr. David Poeppel, a NYU pszichológus doktora megállapította kutatásai során, hogy a síró gyerek hangja eltér az összes környezeti hangtól abban, hogy milyen gyakran változtatja a hangerejét a gyermek. Ezt amplitúdó modulációs rátának hívják. 

A baba sírásának modulációs rátaértéke 100 egy másodpercre vetítve (csakúgy, mint a megkülönböztető jelzést használó rendőr, mentő, tűzoltóautó). A normális emberi beszédhang modulációs rátája 4-5 közé tehető. MRI-vel végzett kísérletek során azt vizsgálták, miként reagál az emberi agy különböző hangokra. Nem hiszed el, hogy mit találtak! A baba sírásának hangja tudod melyik részét stimulálja az agynak? Eltaláltad, öreg barátunkat, az amigdala-t! 

Ragaszkodó szülő

Mit javaslok, mit lehet tenni?

Most áttérhetnénk néhány légzőgyakorlatra és praktikus tanácsra a meditációval kapcsolatban, hogy te is megtanuld az önnyugtatás készségét (igazából ez nem is rossz ötlet!), mielőtt a gyermekednek tanítod meg az elalvás készségét, de valószínű, hogy valamilyen stratégiád már van erre. A legnagyobb segítséget azzal nyújtom neked, ha elmondom, annak ellenére, hogy az agyad jó szándékkal teszi, mégiscsak játékokat játszik veled. Elhiteti, hogy hanyag vagy, hogy a gyermekednek azonnali segítségre van szüksége (pedig nincs). Azonnali megoldást akar kínálni neked az éppen fennálló jelenségre, ami zavarja, mert az agy nem képes előtérbe helyezni a hosszú távú gondolkodást a problémád megoldásához egy ilyen helyzetben. 

Ahogy a legtöbb ösztönszerű szokással, ezzel is sokkal könnyebb megküzdeni, ha nem csak tudjuk, hogy mit érzünk az adott helyzetben, hanem ismerjük a tudományos okát is annak, hogy miért érezzük azt. Remélem, ez a gondolat téged is átsegít a nehéz pillanatokon és sikerrel jársz te is abban, hogy a gyermeked átaludja az éjszakát.

Ha úgy érzed, hogy te is szeretnéd ezt elérni, akkor látogass el weboldalamra, ahol időpontot is foglalhatsz az első ingyenes 15 perces beszélgetéshez. 

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük