Rólam

altatási tanácsadás

Köszöntelek az oldalamon! Kopjári-Szabó Barbara vagyok, okleveles Sleep Sense altatási tanácsadó. Budapesten élek férjemmel, kislányommal és egy virgonc tacskóval. 

Az „anyaszabadságom” alatt jött az ötlet, hogy szeretnék segíteni olyan családoknak, akiknek gyermekeik (és ezáltal ők is) alvási nehézségekkel küzdenek. Mi is végigjártuk ezt az utat a kislányommal, így saját tapasztalatból tudom, hogy milyen nehéz is ez. Amikor Olívia 5 hónapos volt, már 6-7-szer ébredt éjszakánként és mi a férjemmel sokszor azt sem tudtuk, hol vagyunk, kialvatlanságtól, fáradtságtól szenvedtünk. Mindenképpen tenni akartunk valamit, mert éreztük, hogy ez így nem jó egyikünknek sem, főleg nem a kislányunknak. Belekezdtünk a Sleep Sense programba és sikerült kialakítani nála az egészséges, pihentető alvási szokásokat, hogy kicsit finomabban fogalmazzak: azóta alszunk. 

Sosem fogom elfelejteni, amikor még nagy pocakkal sétáltam az utcán, 8 hónapos terhes lehettem és egy ismeretlen nő megállított, kérdezgetett, hogy érzem magam, mikor fogok szülni, majd így szólt: „Még most aludd ki magad, mert ha megjön a pici, már nem fogsz.” Nagyon megragadt bennem ez a mondat és ez az egész szemléletmód. Valamiért tényleg azt hisszük, hogy, ha gyermekünk születik, el kell felejtenünk az alvást. Pedig nem arról van szó, hogy elfelejthetjük. Ha elfelejthetnénk az alvást, egészen egyszerűen megszűnnénk létezni. Az életben maradásunk egyik alapköve, olyan fontos, mint az evés vagy a levegővétel. A gyermekeknél pedig ez sokszorosan igaz. 

Éppen ezért célom az, hogy segítsek az engem felkereső családoknak, támogassam őket abban, hogy a család minden tagja kipihent legyen, mert ez igenis lehetséges. Lehetséges és szükséges. 

Foglalj nálam ingyenes 15 perces beszélgetést, ami alatt megbeszéljük, hogyan alszotok most, miben szeretnétek változtatni és elmondom, hogyan tudok ebben segíteni nektek.