Ezek azok a hasznos alvási eszközök, amik nektek is segíthetnek
Általában nem szoktam alvási eszközöket javasolni a családoknak, akikkel dolgozom. Ugyanakkor sokszor jön szembe a szülőkkel olyan termék, ami a gyermek könnyű elalvásával kecsegtet. Na, ezekről az alvási eszközökről rendszeresen kiderül, hogy a valóságban kevésbé hasznosak.
Van viszont három dolog, nevezhetjük őket akár eszköznek is, amelyek valóban nagyon hasznosak tudnak lenni a babák alvásához.
A legjobb alvási eszköz – a sötétítő rolók
Egy sötét szoba nemcsak a kedvet hozza meg az alváshoz. Tudományosan is bizonyított, hogy az “alváshormon”, a melatonin az agyunkban akkor termelődik, ha sötét van. Sok esetben még a kis kijelzőkről, például egy digitális óra számairól származó fény is befolyásolhatja az alvás minőségét, ezért is fontos, hogy a szoba sötét legyen.
Ha fényzáró rolókat használunk, melyek távol tartják az utcáról beszűrődő fényt reggel, nappali alvás és esti fektetés közben is, segít a gyermeknek, hogy könnyebben megkülönböztesse a nappal és éjszaka, az ébrenlét és alvás idejét.
Ezért gondolom a legjobb alvási eszköznek a fényzáró rolókat. Ezek amik ahhoz is hozzásegíthetnek minket, hogy reggel néhány plusz alvással töltött percet kaphassunk.
Másik hasznos alvási eszköz – a hálózsák
Takarót, párnát és általánosságban semmilyen szabadon mozgatható textilanyagot nem szoktam javasolni a babák alvásához. Ezeknek főleg biztonsági okai vannak, hiszen a baba egy takarót vagy egy párnát is a fejére húzhat, ami a fulladás kockázatát rejti magában. Ezért ajánlom mindig a hálózsákot minden korosztálynak. Nem célunk, hogy korlátozzuk a gyermeket a fizikai szabadságában, ezért adjunk tipegő hálózsákot olyan gyermekre, aki már állni, járni tud.
A legnagyobb előnye ennek a megoldásnak, hogy úgy tartja melegen a gyermeket, hogy közben nem kell aggódnunk a biztonság miatt. Mi felnőttek is jobban alszunk, ha “bekuckózva” védelemben érezzük magunkat, ahol nincs se túl meleg, se túl hideg.
Fehér zajok
Az egyenletes zúgás is segíthet a babáknak, erre alkalmasak lehetnek a fehér zajt generáló berendezések. Az állandó hang segít elnyomni az előforduló külső zavaró hangokat. Jól jöhet az ilyen az esti fektetésnél, hogy a szülők tovább tudják folytatni az esti tevékenységüket, még akkor is, ha a gyermek már alszik.
Tudom, ezek többnyire elég egyszerű eszközök, viszont pont az egyszerűségük miatt ilyen csodálatosak.
Ha úgy érzed, hogy szükséged lenne szakember véleményére a gyermeked alvási szokásaival kapcsolatban, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, foglalj egy 15 perces ingyenes, kötelezettségektől mentes telefonhívást és megbeszéljük, hogyan tudok nektek is segíteni.