Az a bizonyos 4 hónapos alvási regresszió

Mint altatási tanácsadó, nagyon sokszor hallom a “regresszió, visszaesés, visszafejlődés” szavakat különböző elképzelt esetekben. Lényegében, ha a baba nem alszik jól pár éjszakán keresztül, a szülők máris bedobják ezeket a szavakat. Sokan ragaszkodnak azokhoz az elképzelésekhez, hogy van 8 hónapos, 9 hónapos, 1 éves regresszió, ugyanúgy, mint, hogy létezik fogzási, növekedési ugráshoz köthető visszafejlődés is az alvásban. 

Ezekkel szemben jó okkal mondhatjuk, hogy a 4 hónapos alvási regresszió egy létező jelenség.

Annak érdekében, hogy világossá tegyük, mi is történik a babával ilyenkor, egy picit többet kell beszélnünk magáról az alvásról. Szóval most egy kis tudományos rész következik.

Az alvási fázisok

Sokan csak kétféleképpen gondolunk az alvásra, vagy alszunk vagy nem. De igazából az alvásnak több különböző szakasza van, ezeket nevezzük alvási ciklusoknak, amelyeken többször is átesünk egy éjszaka folyamán. 

Első állomás a kezdeti állomás. Ismerős lehet, hiszen sokszor érezhetjük, hogy már el-elbóbiskolunk, de még nem alszunk el. Bárki, aki látta már a párját elszundizni a TV előtt, és mondta neki, hogy menjen inkább aludni, biztosan a következő választ kapta: “Én nem is alszom!”. Nos, ebben a fázisban erről az állapotról beszélünk. 

Második állomás, amire úgy hivatkozunk, mint az “első igazi alvós állomás”. Ez az, amikor észrevesszük, miután esetleg valaki felébresztett minket, hogy valóban aludtunk. Ez a szakasz főleg a nagyobb nappali szundikálásokra jellemző, pont annyira mély, hogy már nyűgösen ébredünk, ha valaki felébreszt. 

Harmadik állomás a mély, regeneráló alvási szakasz. Úgy is ismerjük, mint a “lassú hullámos” alvás, ez az, amikor a testünk elkezdi helyreállítani, javítani az immunrendszerünket, az izomszöveteinket, az energiaraktárakat, mindezek mellett növekedést és fejlődést indít el.  

Negyedik állomás a REM (rapid eye movement – gyors szemmozgásos) alvás. Az agy itt kezd beindulni, és megszilárdítja az előző napi információkat és emlékeket. Ez egyben az a szakasz, amikor álmodunk.

Amikor már minden szakaszban “jártunk”, többnyire vagy felébredünk, vagy közel kerülünk az ébredéshez, és utána ezeket folytatjuk újra és újra, egészen addig, amíg nem szólal meg reggel az ébresztőnk. 

Baba alvási regresszió

Mi köze mindennek az előbb említett regresszióhoz?

Az újszülötteknek csupán két szakaszból áll az alvásuk: a hármas szakaszból, vagyis a mély alvásból és a REM-ből, ez a két szakasz pedig fele-fele arányban oszlik meg az alvásukban. De körülbelül a 3-4. hónap elérkeztével történik meg az a bizonyos átszerveződés az alvásukban, amikor kialakul náluk is a 4 különböző szakasz. Ez aztán végigkíséri őket életük egész hátralévő részén. 

Ezzel a változással a REM szakasz hossza lecsökken a felére, már csak 25%-át töltik az alvásuknak ebben a fázisban, mivel betársult még két másik állomás is. Habár a REM szakasz felületes alvás, de a másik két új szakasz még ennél is sokkal felületesebb, és mivel sokkal több időt töltenek ilyen alvási fázisban, sokkal könnyebb is őket felébreszteni. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell előznünk, vagy el kell kerülnünk azt, hogy egy baba felébredjen. A felébredés teljesen természetes folyamat, még felnőttkorban is felébredünk az éjszaka folyamán kb. 3-5 alkalommal. 

Felnőttként könnyű

Felnőttként képesek vagyunk felismerni már bizonyos dolgokat a kognitív képességeink által, így amikor történik egy ilyen éjszakai ébredés, arra gondolunk: “Ó, itt vagyok az ágyamban, még mindig éjszaka van, az ébresztőm még nem szólal meg három órán keresztül, és bizonyára nincsenek szörnyetegek sem az ágyam alatt. Szóval akkor aludhatok tovább.” És alszunk is. Általában olyan gyorsan történik mindez, hogy másnap reggel egyáltalán nem is emlékszünk arra, hogy fenn voltunk. Egy négy hónapos baba természetesen még nem képes ilyen jellegű gondolkodásra. Egy négy hónapos baba, aki szopizás közben aludt el, inkább ilyesfajta okfejtésre juthat: “Rendben, szóval az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy itt volt egy ismerős, szeretett arc, éppen ettem, valaki énekelt nekem egy nyugtató dalocskát a kisnyusziról. Most itt vagyok egyedül ebben a sötét szobában, nincs sehol az ennivaló, és minden bizonnyal 3-4 szörnyecske is megbújik a közelemben.” 

Ez nyilvánvalóan túlzás, de igazából ki tudja, hogy mi jár egy négy hónapos baba fejében? 

A baba reakciója természetes

Mindenesetre, a baba hirtelen felfogja, hogy nincs a közelben az anyukája, nem tudja, hol van és a természetes reakciója arra ösztönzi, hogy kezdjen el tartani ettől a helyzettől. Ez rögtön serkenti a “küzdj vagy menekülj” válaszadást, és a következő, ami történik, hogy a baba nem fog visszaaludni anélkül, hogy valaki meg ne nyugtatná, hogy minden rendben van.  

4 hónapos alvási regresszió

A másik számottevő oka a 4 hónapos visszaesésnek, hogy sok babát eddig a pillanatig a szülei úgy tettek le aludni, hogy közben cumizott, ringatták, szopizott, vagy bármilyen más technikát bevetettek annak érdekében, hogy álomba segítsék a gyermeket.

Ezek a babák sokkal több időt kezdenek el tölteni a felületes alvási szakaszban, így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy felébrednek. Az alvási eszközök vagy alvási asszociációk továbbá nagyon alattomosak lehetnek, mivel ugyan egyrészt segítenek az elalvásban, de külső segítségük révén a baba nem fog tudni visszaaludni anélkül, hogy valaki ne jönne és segítene pl. visszahelyezni a cumit a szájába. Persze, az ember mindig segíteni szeretne a gyermekének, viszont egy picit gondoljunk bele: ha ez már egy éjszaka alatt minden fél órában előfordul, nem biztos, hogy nem egy rémálom jut eszünkbe erről a helyzetről. 

A jó hír azoknak, akik megtapasztalták/megtapasztalják a rettegett 4 hónapos alvási regressziót, hogy igazából ez nem egy visszafejlődés. A visszafejlődés szó jelentése: “visszatérés egy korábbi mentális vagy viselkedési szintre.”, szóval ez éppenséggel pont az ellenkezője, amit a baba megtapasztal. Sokkal helyénvalóbb lenne, ha így hívnánk: “4 hónapos alvási fejlődés”! 

Hogyan segíthetünk?

Először is, mindenféle fényforrást vigyünk ki a babaszobából. Nem viccelek. Talán azt gondolod, hogy babád szobája éppen eléggé sötét, vagy, hogy ő nem is annyira szereti a sötétet, így valamilyen gyenge világítást, beszűrődő fényt hagysz számára. Nem kell. 
A babaszoba legyen teljesen sötét. Annyira sötét, mint egy holdtalan éjszaka a bányában. Fedd el akár alufóliával vagy szigszalaggal az ablakot, de ne szűrődjön be fény.
Az újszülöttek és a csecsemők nem félnek a sötétben. Ennek ellenére érzékenyek a fényekre. A fény azt üzeni nekik, hogy valamit kellene csinálni, ébernek kell lenni, nem beszélve arról, hogy hormonokat szabadít fel. Nagyon figyeljünk tehát, hogy fektetéskor a lehető legjobban sötétítsünk be.

light bulb, heart, universe-5831252.jpg
Nappali alvások
alarm, light, siren-959592.jpg

A másik ellensége a nappali alvásoknak (és az éjszakainak is, bár annak kevésbé) a zaj. Legyen az egy futár, aki éppen csönget, mert csomagot hozott, egy kutya, aki bogárveszélyre figyelmeztet az ugatásával, vagy bármilyen éppen leeső tárgy a másik szobában. Mivel a babák sokkal több időt töltenek a felületes alvásban, ezek a hangok könnyedén felébreszthetik őket, szóval valamilyen fehér zaj a babaszobában tökéletes lehet ennek kiküszöbölésére.  “Várjunk csak, ez nem egy eszköz?” kérdezheted jogosan. Nos, bizonyos szempontból igen, az, viszont ez nem igényel semmilyen visszaállítást, szabályozást vagy szülői jelenlétet. Ez csak ott van a babád mellett bekapcsolva egészen addig, amíg alszik, szóval ez nem olyan eszköz, mint, amiket igyekszünk elkerülni.

Az esti rutin fontossága

Az esti fektetési rutin szintén egy elemi összetevő ahhoz, hogy jól aludjon a babád. Próbáld meg 4-5 lépésben megoldani ezt és ne az etetés legyen az utolsó. Különben kockázatos, hogy a baba elbóbiskol a cicin vagy a cumisüvegen és ezzel kialakulhat nála a rettegett alvási asszociáció, amiről már beszéltünk korábban.
Szóval próbáld meg az etetést a rutin elejére tenni, és tervezz egy kis énekléssel, meséléssel, pizsi felvétellel a további részekben. Az egész folyamatnak kb. 20-30 percesnek kell lennie, és utána tedd be gyermeked a kiságyába, még ébren. Ha azt veszed észre, hogy babád nyűgös a fektetés előtt, akkor valószínűleg túl sokat vártál. A 4 hónapos babák nagyjából 2 óra ébrenlétet bírnak ki a szundik között és az esti fektetési idejüknek 19:00 és 20:00 óra között kellene lenni. 

alvási regresszió
Lehetnek még visszalépések, de ez egyszeri dolog

Lesznek még visszalépések, tényleges visszalépések gyermeked életében. Egy utazás, egy betegség, fogváltás, ezek mind-mind okozhatnak csemetédnek pár rossz éjszakát. De amikor eljön a “4 hónapos alvási fejlődés”, az a jó hírem, van, hogy ez egyszeri dolog. Amint ezen túlvagytok, már hivatalosan is elérkezett gyermeked az alvási ciklusainak ahhoz a beállításához, ami végigkíséri őt egész hátralévő életében. 4 ragyogó állomás ismétlődik majd az éjszakák folyamán. És azzal, hogy megadod neki a lehetőséget a tanulásra, ami által megerősítheti ezeket az állomásokat, önállóan, eszközök nélkül, szoptatás, ringatás, cumi nélkül, olyan ajándékot adtál neki, amit egész életében élvezhet majd.

Természetesen, vannak gyerekek, akik simán átesnek ezen és vannak, akiknél sokkal nagyobb az ellenállás. Ha az első kategóriába esel, akkor szerencsés vagy, élvezd a sikert és áradozz róla a Facebookon.
Azoknak viszont, akik a második tábort erősítik, boldogan mondhatom, hogy szívesen segítek. Keresd fel a weboldalam, foglalj egy időpontot és megbeszéljük, hogy tudunk együtt dolgozni azért közösen, hogy a picikéd átaludja az éjszakát.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük