Mit jelent a sírni hagyás? A Sleep Sense módszerrel hagyjuk sírni a gyermeket?

Szülőként az egyik legnehezebb dolgunk lehet, hogy megadjuk a lehetőséget gyermekünk számára az önálló alváshoz. A különböző alvástréningek gyakori beszédtémák, mégis körüllengi őket sok esetben egy negatív visszhang. Ez elsősorban a “sírni hagyás” módszere miatt van így, a mostani cikk is erről szól.

Hogy álltam én a sírni hagyáshoz, és hogy a környezetem?

Kislányom, Olívia születése után szembesültem azzal a ténnyel, hogy milyen nehéz is megtalálni egy gyermekkel az egészséges alváshoz vezető utat. (Arról, hogy mi honnan indultunk neki a megoldásnak, a bemutatkozásomban is olvashatsz bővebben.)
Még ebben a helyzetben is voltak olyanok, akiktől azt hallottam: “engedd, hogy kisírja, álomba sírja magát, csak pár éjszaka és utána jó lesz”. Akkoriban (sem) volt fogalmam arról, hogy ez miért lenne logikus, hiszen a nap 24 órájában azért küzdöttem, hogy ne sírjon. Miért hagynám pont alvásidőben keservesen, vigasztalanul sírni?

Mit jelent a sírni hagyás?
sírni hagyás

Engedd meg, hogy vázoljam neked, hogy mi is pontosan ez a fogalom.
A sírni hagyás azt jelenti, hogy minden felkészítés (esti rutin) nélkül betesszük a gyermeket a kiságyba, rácsukjuk az ajtót és várunk, hogy valamikor, valahogyan el fog hallgatni a sírás és aludni fog, éjszakai ébredés esetén is csak hagyjuk, hogy addig sírjon, amíg bele nem nyugszik, hogy panaszára nem kap választ. Nem biztosítunk neki támogatást, reakciót, nem figyeljük a korából eredő ébrenléti ablakokat.

A Sleep Sense módszerrel sírni hagyjuk a gyermeket?

Szeretnék néhány tévhitet eloszlatni azzal kapcsolatban, hogy mi is történik akkor, amikor megtanítjuk a gyermeknek a jó alvás képességét. 
A Sleep Sense-nek és a vele járó folyamatnak semmi köze a sírni hagyáshoz. Sírás ugyan előfordulhat, de ez csupán egy kellemetlen, szerencsétlen mellékhatása annak, hogy egy új képességre tesz szert gyermekünk, éppen egy változáson megy keresztül és erre ilyen módon reagál. Tulajdonképpen kommunikál, hiszen, ha belegondolsz, a babák ilyenek, így kommunikálnak. 🙂
A gyermek, baba számára a program elvégzése során minden esetben adunk visszacsatolást, támogatást. Sőt, ha arra van szükséged, a módszeren belül létezik egy olyan terv is, amivel végig a gyermeked mellett leszel, amíg megtanul elaludni. 
Fontos, hogy a Sleep Sense módszerrel a gyermeked nem azért fogja abbahagyni a sírást, mert megtanulja, hogy úgysem reagál rá senki, hanem elsajátítja az önmegnyugtatás képességét. Így sírásra többé nem lesz szüksége.

Mire tanít meg a Sleep Sense módszer?

Amit itt valójában csinálunk, az az, hogy kivesszük a baba alvási, megnyugtatási kellékét az alvásból. A legtöbb esetben azok a babák, akik alvási nehézséggel küzdenek, valamilyen eszközzel alszanak el. A legáltalánosabb ezek közül az alvásig tartó szopizás, cumisüvegből való etetés (álomba etetés), cumizás, ringatás.

people, baby, pacifier-2590291.jpg

Ezek nélkül a külső eszközök nélkül a baba nem tud megnyugodni és elaludni. Amikor természetes módon “megébrednek” (ahogy a felnőttek is) az éjszaka folyamán, akkor is ezekért az eszközökért fognak sírni az éjszaka közepén.  Ha belegondolunk, nagyobb gyerekeknél, akiknek már nincs szükségük éjjeli étkezésre, ezekben az esetekben az étel csupán egy eszköz arra, hogy elérjük az igazi célt: a baba visszaalvását.

Megtesszük, mert mindenki aludni akar

Mindenkinek alapvető szükséglete az alvás, ezért sokszor hajlamosak vagyunk (teljesen érthető módon) azt az utat választani, ami a gyorsabb megoldásnak tűnhet ebben a helyzetben. Vagyis odaadjuk gyermekünknek azt az eszközt, amivel vissza szokott aludni.
Egy idő után mindig megtesszük, így lesz az egy-két éjszakai látogatásból a gyerekszobában hat-hét, így kerül egy szülői matrac a kiságy mellé, vagy a baba a szülők közé a hálószobában.
Emiatt történhet meg az, hogy sokszor a gyermekek még akár 2 éves korukig sem sajátítják el az önmegnyugtatás képességét és igényt tartanak minden éjjel arra az eszközre, ami segíti őket a visszaalvásban.
Sajnos az igazság az, hogy idővel ezek az eszközök is elveszítik funkciójukat és például a szopizástól sem alszik már vissza a baba könnyen, hiszen nem az éhség volt a probléma.

Már tudom, hogy miért nem alszik, de hogyan tanítsam meg?

Ehhez mindenképpen meg kell gátolnunk azt az asszociációt, amit a gyermek felépített az adott eszköz és az alvás fogalma között. Az egyetlen mód, ahogy megtehetjük, az az eszköz totális kivétele a képből. Ebben nem tudunk kompromisszumot kötni sajnos, hiszen, amíg a gyermek lehetőséget lát arra, hogy megkapja az eszközt, addig természetesen akarja is.
Mi fog történni, ha elvesszük ezt az eszközt? Nyilván a változás, a nem megszokott helyzet fog némi feldúltságot okozni. Ez logikus. Kicsit olyan ez, mintha én ma este bemennék a szobádba és egy csomó mindent átvariálnék azon, ahogy te jelenleg alszol. Valószínűleg te nem sírnál, hiszen felnőtt vagy, viszont biztosan nem örülnél neki, biztos, hogy okozna benned némi feszültséget.

Ugyanez történik a gyermekkel is, amikor megváltoztatod a szokásait. Nem fogja eleinte érteni, hogy mihez is kezdjen ebben a helyzetben. Kimerült lehet, először ez is rátesz majd egy lapáttal a zsörtölődésére. Azt akarja majd, hogy tedd azt, amit minden este (etesd, ringasd, cumit adj neki stb.), hiszen neki ez a szokása.

people, baby, blanket-2942980.jpg
Mi történik a Sleep Sense program alatt?

A terv követésével, amit a Sleep Sense tanácsadó készít a gyermek egyéni igényeire szabva, a gyermeknek lehetősége lesz kifejleszteni a saját kis független stratégiáját az elalváshoz és a visszaalváshoz. Ettől megérti majd, hogy az ő feladata magát visszaaltatni és nem egy külső erőtől kell függővé tennie azt, hogy vissza tud-e aludni vagy sem. Ez a program eredménye, a képesség a gyermek számára, hogy önállóan tudjon aludni.

A jó hír az, hogy ez egy képesség és mint képesség, tanulható. Ahogy minden új készség, képesség, ennek az elsajátítása is némi időbe fog telni. Néhány napig kényelmetlen lehet az új helyzet a gyermek számára, de amint rájön, hogy mire is akarod őt rávezetni, gyorsan bele fog jönni abba, hogy új stratégiát alakítson ki önmaga számára a korábbi eszközei helyett. (Érdekesség, hogy az én kislányom, Olívia egy-egy megébredésnél mindig a bal oldalára fordul át, jellemzően a kiságya egyik végébe, a hátát a rácsoknak vetve.)

A varázslat itt jön el

A sírás (ha volt ilyen) megáll. Először rövidülni fog a sírással töltött idő, majd a sírás teljesen abbamarad, a gyermek ugyanis rájön, hogy ő is el tud aludni, nincs szüksége eszközökre hozzá.  

A program két hetes tervet ad a kezedbe, amivel sírni hagyás nélkül, a gyermeked támogatásával és segítésével tudod megtanítani neki az önmegnyugtatás és az önaltatás képességét. A sírni hagyás helyett olyan módszert kínálok, amivel tartós javulás érhető el az egész család alvásának minőségében.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük